A pályázatíró, pályázatmenedzselő cég három évtizede segíti az önkormányzatokat, vállalkozásokat projektjeik megvalósításában, elképzeléseik papírra vetésében. A társaság 30. születésnapját ünnepelte hétfőn a Vármegyeházán, ahol köszöntőt mondott Balla Éva, a vármegyei közgyűlés alelnöke. Némethi Lajos, Lenártek András korábbi ügyvezetők, valamint Mixtayné Kerekes Adrienn, a BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai vezetője beszámoltak a társaság eredményeiről, tevékenységeiről.

Az Ügynökség által benyújtott és menedzselt projektek nagyban hozzájárultak vármegyénk küldetésének eléréséhez, a dinamikus fejlődéshez, az itt élő családok életkörülményeinek javításához, ezzel együtt a lakosság megtartásához – mondta köszöntő beszédében Balla Éva. A vármegyei közgyűlés alelnöke hozzátette: a cég két évvel ezelőtt áttette a székhelyét a Vármegyeháza épületébe, ezzel még hatékonyabbá vált az együttműködés. 

Az ügynökség története 1994-ben kezdődött, amikor az uniós csatlakozási program keretében Magyarországon is lerakták a területfejlesztés alapjait. – emlékezett vissza a kezdetekre Némethi Lajos, a társaság korábbi ügyvezetője. 

Voltak nehezebb időszakok és voltak sikeresebb évek – folytatta Lenártek András, az ügynökség volt ügyvezetője, aki jelenleg is a cég szakmai-gazdasági tanácsadója. Minden kétséget kizáróan igaz, hogy a területfejlesztés valamennyi szegmensét végigjártuk. Lendületünk, elhivatottságunk azonban ma is a régi, biztos, erős csapattal dolgozva.

Az ügynökség történetének utóbbi hét évében több mint 700 pályázatot írt, amelyből 358 nyert, közel 30 milliárd forint fejlesztési forráshoz juttatva a térség önkormányzatait, vállalkozásait. A társaság ez idő alatt 70 nemzetközi projektben vett részt, és több mint 300 szakmai rendezvényt szervezett.  – ismertette az ügynökség közelmúltbeli eredményeit Mixtayné Kerekes Adrienn. A BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai vezetője. Elmondta, hogy a társaság mára a vármegye önkormányzatainak egynegyedével dolgozik együtt, tevékenységét a nyitottság, a stratégiai szemlélet, a partnerségre törekvés, valamint a kezdeményezőkészség jellemzi.

Az ünnepség a Chamber’s Moments együttes, a parasznyai Pitypalatty-völgyi Református Körzeti Általános Iskola zenei műsorával folytatódott, végül felvágták az ünnepi tortát is.