Átfogó területfejlesztési programban gondolkodva, új módszerű egyeztetés sorozat indult kormányzati szereplők, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék vezetői és szakmai szervezetei részvételével, melyben a BORA 94 Nonprofit Kft. is fontos szerepet vállal.
A tárgyalássorozat feladata Magyarország Kormánya 1072/2020.(III.05.) számú határozatának teljesítése, melynek a „Creative Region” – Határtalan fejlődés munkacímet adták az előterjesztők. A program célja a négy érintett megye és a határ menti területek bevonásával a 100 éves hátrányos történelmi örökség orvoslása, a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális leszakadás megállítása, új gazdasági-kulturális övezet létrehozása. A komplex kormányzati intézkedéscsomag összeállítását széles körű és alapos szakmai-társadalmi kutatás, adatgyűjtés és elemzés alapozza meg. A tavaly lefolytatott tervezés során, melyben a BORA 94 Nonprofit Kft. is részt vett, többek között meghatározásra kerültek a gazdasági versenyképesség növelésének, az északkelet-magyarországi lakosság képzettségi szintje emelésének, a területi infrastrukturális egyenlőtlenségek csökkentésének, valamint a turizmus, a sport és kultúra komplex fejlesztési lehetőségeinek hatékonyabb kihasználáshoz kapcsolódó kitörési pontok.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat munkáját mások mellett a BORA 94 Nonprofit Kft. is segíti. Már az adatok gyűjtése, rendszerezése és elemzése során is olyan megalapozó dokumentumok készültek, melyek erős, biztos alapot jelenthetnek az intézkedéscsomag kidolgozásához. Így kerülhettek megfogalmazásra a megye lehetőségeit, érdekeit is szem előtt tartó, ugyanakkor az egész régió fejlesztési igényeihez illeszkedő javaslatok és tervek.
A Kormányhatározat végrehajtása és a négy megye közös munkája április hónapban indult el. Ennek részeként Bánné dr. Gál Boglárka elnök asszony meghívására június 15-én, Miskolcon tartottak egyeztetést az érintett megyék közgyűlési elnökei és vezető tisztségviselői. A tárgyaláson részt vett Lenártek András, a BORA 94 Nonprofit Kft. ügyvezetője is. A cégvezető a találkozón hangsúlyozta, hogy a Creative Region elnevezésű programot tartalmában, a projektek összeállításában, valamint az elérendő célokban és időhorizontban mindenképpen indokolt külön kezelni a következő uniós ciklus pályázati struktúrájától. Vannak és lesznek azonban olyan feladatok és projektötletek, amelyek összefüggnek majd az operatív programokkal is. Rendkívül fontos, hogy a négy megye önkormányzati vezetése és fejlesztési ügynökségei a közeljövőben szoros és hatékony munkakapcsolatban legyenek egymással – húzta alá Lenártek András.
Az új nemzeti, gazdasági és kulturális övezet kialakítása egyedülálló lehetőség a térségben működő gazdasági társaságok erősítésére, a foglalkoztatás bővítésére, ezzel együtt a térség lakosságmegtartó erejének növelésére is. A Creative Region résztvevői által megfogalmazott fejlesztési tervek végül a kormány asztalára kerülnek majd, hogy aztán a 2030-ig tartó pályázati időszakban a források is melléjük rendelhetőek legyenek.