Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének meghívására június 3-án rendezték meg azt a tanácskozást, melyen a házigazda mellett részt vett Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei, és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke is.

Az egyeztetés során a hivatalok jegyzői, területfejlesztési osztályvezetői, és fejlesztési ügynökségeinek szakemberei segítették a szakmai munkát. A találkozó elsődleges célja a területfejlesztés kérdéskörével kapcsolatos jelenlegi helyzet értékelése, és a folyamatban lévő feladatok, a TOP projektek és a Gazdaságélénkítő program II. pályázatainak áttekintése volt, de szó esett a következő tervezési ciklus soron következő tennivalóiról is. A megjelentek egyetértettek abban, hogy a fókuszkérdésekben indokolt közös álláspontot kialakítani, hogy ezzel is minél hatékonyabban tudják képviselni a helyi érdekeket.

Lenártek András, a BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője a találkozón kiemelte, hosszú évek tapasztalata is azt mutatja, hogy egy térség fejlődése azon is múlik, hogyan tudnak együtt dolgozni az érintettek. A fejlesztéseknek nem elszigetelten, lokálisan jelentkeznek az eredményei, azok a környező településekre, megyékre is hatással vannak. Így rendkívül fontos, hogy a tervezéskor a várható hatásokat együtt vizsgálják, illetve olyan projektek megvalósítására tegyenek javaslatot, melyek kihasználják egy-egy terület lehetőségeit, előnyeit, ugyanakkor figyelembe veszik ezek hátrányait, nehézségeit is – emelte ki Lenártek András.

A három megye képviselői és szakemberei a fejlesztési tervezéssel kapcsolatos minél hatékonyabb munka érdekében a találkozókat rendszeresen megszervezik majd. A területekre vonatkozó közös fejlesztési koncepció alkotása tehát egy valós, szakmai alapokon nyugvó folyamat eredménye lesz.