Az elmúlt majd’ három évtizedben megszerzett tapasztalatainknak köszönhetően a megye egyik legjelentősebb és legsikeresebb területfejlesztési társasága vagyunk. Ismerjük a hazai és nemzetközi pályázati rendszerek működését. Tudjuk mire kell odafigyelni ahhoz, hogy a kiírásoknak megfelelően készüljön el a pályázati dokumentáció és a támogatott projektek problémák nélkül, határidőre megvalósuljanak. Figyeljük az új trendeket, otthonosan mozgunk az online pályázati felületeken. Ismereteinket naprakészen tartjuk, vagyis az újdonságokat és változásokat éppúgy nyomon követjük, mint az új pályázati lehetőségek megnyitását vagy a vonatkozó hazai és uniós jogszabályokban bekövetkező változásokat.
Tapasztalt munkatársaink között mérnökök, közgazdászok, humán területi szakemberek, közbeszerzési szakértők és jogászok is vannak. Így mára nemcsak pályázatok írásával és menedzselésével foglalkozunk, de számos közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó területen is bizonyítottunk már. Szeretünk csapatban dolgozni, legyen szó szervezeten belüli vagy megbízóinkkal való együttműködésről. Partnereinkkel kiváló kapcsolatot ápolunk, biztosítva számukra az elérhetőséget, a megfelelő kompetenciákat, valamint a folyamatos és hatékony kommunikációt.
Kilenc európai ország és 12 partner részvételével indult el a JETforCE egy
A TOP_PLUSZ keretében, a 2022-ben benyújtott pályázatokkal 31 Borsod-Abaúj-